Sziasztok!

Vasárnap választás volt kis hazánkban. Nem szeretnék senkit politikailag meggyőzni, így a szavazás után 2 nappal, kicsit megkésett is volna, de a saját gondolataimat nem tudom anélkül leírni, hogy ne jelenjen meg a saját álláspont. Szóval ez egy olyan blogbejegyzés lesz, amit nem feltétlen ajánlok mindenkinek. Mondjuk, ha vasárnap a Fideszre szavaztál... Na akkor szerintem ne pazarold erre a bejegyzésre az idődet. Akkor nem hozzád szólok, mert érzelmileg egészen mást élsz át mint én, mint azok akik kormányt szerettek volna / szeretnének váltani.

Szóval nagyon szomorú vagyok. Vasárnap éjjel a könnyeimmel küzdöttem. Szorongóként állandóan ön vizsgálok:
sosem érdekelt a politika, miért reagálok így? Túl érzékeny lennék? Aztán beugrott egy nagyon megfogadandó tanács a pszichológusomtól: az érzéseket meg kell élni. Szóval ennyire tudatosan most csináltam először, hogy nem siettettem magam, hogy jobb legyen a kedvem. Befelé figyeltem.
1. Először azt tapasztaltam, hogy az érzéseim nagyon hasonlítanak egy korábbi élményemhez: egy korábbi munkahelyem vitt el minket a kollégáimmal csapatépítés címszóval biliárdozni. Az a csapat, minden volt csak csapat nem. Saját sérelmeket nyalogatva legnagyobb utálattal bírtak szólni egymáshoz. Mintha mindenki kicsit állandóan meg lett volna sértődve. Csajok klikkesedtek, és mindig azt utálták, akit épp kiközösítettek, aztán következő nap annak lóg a nyakában, akiről előzőnap a legnagyobb undorral bírtak beszélni. Persze amikor benne vagy az egészben ezt nem látod ilyen tisztán. Én pedig akkoriban is nagyon szerettem volna tartozni egy közösséghez. Ezt persze ott nem tudtam volna így megfogalmazni, de ma már látom, hogy az a csapatépítő után miért zuhantam akkorát. Mert a tartozni valahova vágya erősebben dolgozott bennem, mint a kritikus, logikus eszem. Nincs ezekkel a volt kollégákkal semmi baj. Legalábbis semmi olyan, ami miatt ítélkeznem kéne felettük. Ők jól érezték magukat ebben az ellenséges közegben, én voltam folyton, aki a feszültséget szította, én magyaráztam folyton róla, hogy nem így kéne viselkednünk egymással... Nekik miért ne, ha nekik így jó? Kellett az a nagyon elcseszett csapatépítő, hogy meg tudjam fogalmazni magamnak végre, hogy olyan közeghez akarok tartozni, akikhez, ha kritikusan nézem nem is szeretnék. Szóval attól továbbra sem leszek előrébb, ha őket elemzem, kritizálom. Én nem vagyok odavaló. Ez a lesújtó felismerés márciusban történt, 3 év ott dolgozás után júliusban adtam be a felmondásom. És nem bántam meg.
Na a vasárnapi szavazás után ugyanígy éreztem Magyarországgal kapcsolatban is. Én nem vagyok idevaló. Először ezt nagyon szomorú felismerni, de utána lelkesítenek a lehetőségek. Mert vannak lehetőségeink. Igen is kutyakötelességünk addig menni, amíg megtaláljuk, hol jó nekünk! Legyen szó munkahelyről, párkapcsolatról, de akár az országról, városról ahol élünk!
2. Másodszor rájöttem, hogy én most sokakhoz képest rendelkezem egy kis lelki munícióval. Hisz amikor a szorongás teljesen átveszi felettem az uralmat, teljesen kétségbe vagyok esve. Nem látom, hogy mitől, mikor és hogyan lesz jobb. A férjem a megmondhatója, hogy ilyen napokon hányszor kérdezem meg tőle, hogy ugye minden rendben lesz? Ő pedig ha kell, aznap 100-szor megnyugtat, hogy igen. Ez reményt ad, segít kitartani addig amíg a nagy sötétségbe végre újra bejut pár fénysugár. 
Szerintem, most sokan így érezhetnek. Klímavédelem, oktatás, egészségügy... Nekem ez az első három aspektus, amik szerintem mindannyiunknak fontosak kellene legyenek, és jelenlegi kormányunk magasról tojik ezekre, és bizony ezeken keresztül a magyar emberekre is. Így az, hogy nem történt kormányváltás, az, hogy idén csomó civil ment szavazat számlálónak, és szembesült vele, hogy ehhez a győzelemhez nem kell elcsalni a számolást, ez itthon nem sok reménnyel kecsegtet...Kedvesek, akik napok óta sírtok, nem látjátok a kilátást! Igazatok van, teljesen jogosak az érzéseitek! De közben nyomjátok meg az újratervezést. Talán nem ebben az országban leszel boldog, de lehet, vagy olyan okos, hogy megfejtsd, mivel lehet eljutni azokhoz az emberekhez, akikhez az elmúlt 4 évben sem sikerült az ellenzéknek. Ha van erőd és motivációd végül maradni és tovább küzdeni azért, hogy hazánk jobb hely legyen, minden tiszteletem a Tiéd, és nagyon drukkolok! De ha úgy érzed, nem tudsz itt változást elérni, és szenvedsz, kezdj el szétnézni a világban, hol éreznéd jól magad! Csak Te tudhatod, mi jó Neked! De ne érezd úgy, hogy tehetetlen lennél!
Minden rendben lesz! Még ha, nem is látjuk egyelőre, hogyan! Ugye, Pabar? (férjem :P)
3. Megmondom őszintén, mióta Karácsony Gergelyt megválasztottuk a főváros élére, egész vegyes érzések kezdtek el mozogni bennem. Nekem Karácsony szimpatikus. Hangsúlyoznám, ez csak az én hozzá nem értő érzésem, akihez a nagy hírek eljutnak, pl a bicikli utak bővítése. De pont ezért lehet nem veszem észre, ha ugyanez a ember olyan területen, ami nem kerül szem elé, lehet sokkal nagyobb dolgokat sunyul el... Szóval azt fenntartva, hogy több információval a birtokomban, lehet máshogy gondolkodnék, Karácsony Gergely nekem szimpatikus. Régóta először érzek ilyet bárki iránt a magyar politika színteréből.
Gondolnátok, hogy ez is kiválthat szorongást? Férjemmel már jó pár éve eldöntöttük, hogy Ausztriába fogunk költözni. Egy alap német nyelvtudást magunkra akarunk szedni addig, meg van itt egy igencsak felújításra szoruló lakásunk... szóval a költözés előkészítésére kb 2 évet terveztünk. Viszont ez már jó pár éve fixen 2 év, mert hát a szorongás ebbe a 2 évbe nem volt belekalkulálva. Na de ezen évek múlásával, megjelenik a magyar parlamentben egy szimpatikus figura? Lehet érdemes lenne maradni? Eddig ebben legalább nyugodt voltam, hogy mennünk kell. A kormányváltás olyan dilemma elé állított volna, hogy már a gondolatától szorul a mellkasom. Őszintén megkönnyebbülést is érzek magamban. Szóval néha abban, ami sokunknak rossz meg lehet azt találni, hogy Neked egyénileg mi a jó mégis. Úgy mégis kicsit könnyebb!
4. A szorongásom felfejtése során nem kevés hibára láttam rá, amikért a szüleimre haragudtam. De nyilván minden éremnek két oldala van. Most, mintha sosem tapasztalt élességgel kerültek volna a szemem elé, amikért hálás lehetek Nekik:
- Köszönöm, hogy nagy hangsúlyt fektettek az idegennyelv tanulásra! Kimondottan az angol nyelv ismerete hatalmas előny ! - sokkal ijesztőbbnek tűnne országváltásban gondolkodni, ha csak az anyanyelvemen beszélnék magabiztosan.
-Köszönöm, hogy megtanítottak gondolkodni! Kritikusan gondolkodni!
-Köszönöm, hogy hozzásegítettek egy saját lakáshoz! Az albérlet árak mellett saját anyagi tőkét kovácsolni itthon szintén olyan nehéz, hogy hatalmas előnyhöz juttattak azzal, hogy az érettségire egy Lakástakarék Pénztárral leptek meg!

Végül azzal a tanáccsal zárnék, ami alapján én minden egyes napomat igyekszem élni:
Nem baj, ha most nagyon sötéten látsz is mindent! Legyél magadhoz türelmes! Meglátod, hogy majd minden rendben lesz!  <3