Sziasztok!

Nekem most olyan időszakom van, hogy nagyon nehéz elindulnom itthonról. Lényegében bárhova. Néha barátokkal vagy családdal szerveződik egy-egy program, de, hogy ezek a helyzetek egyre kevesebb kihívást okozzanak, férjemmel is igyekszünk 1-1 kimozdulós programot beilleszteni a közösen töltött időben. Na, a kimozdulást mostanában nálunk ne úgy képzeljétek, hogy wellness hétvége, vagy biciklitúra vagy ilyesmi. Nekem mostanában egy napra bőven elég nagy kaland egy séta a boltba, vagy mondjuk egy mozi.

Pénteken volt a 8. évfordulója az első randevúnknak a férjemmel. Nagy ünneplésre nem tellett tőlem, de egy mozizást megvalósítottunk. :)
Ilyenkor én kívánok is egy kis sétát, abszolút ideális terápiás távolságra van tőlünk a Westend City Center. Az útvonal tervező szerint 2,8 km. De ezt csak azért csekkoltam, hogy el tudjátok képzelni, milyen túrákra vállalkozom! :) A lényeg, hogy pont annyi, hogy még nem fáradok el tőle, de már kellemesen átmozgat.

A mozi azért tűnt vállalható programnak még számomra is, mert tulajdonképpen, ha odasétálunk, párom megveszi a jegyet és a snacket is, akkor bár a lakást elhagytam, más emberekkel még mindig el tudom kerülni, hogy érintkeznem kelljen. Gondoltam én. :)

Alapvetően, azt fontos tudni, hogy attól még, hogy például az évfordulónk napján sikerült rávennem magam, hogy elinduljak, a lakásból kilépést ugyanaz a szorongás kíséri, csak makacs fejjel ignorálom. De a szívem a torkomban, feszít a mellkasom, mintha életem megmérettetése előtt állnék, amire félek, hogy nem tudok eleget. Ezt azért fontos látni, mert ha ezt tudjuk, máris érthető, hogy sok mindent miért reagál "túl" egy szorongó. Nálam egy ilyen napon, ha semmi külső hatás nem ér, akkor is megterhelő végig csinálni a dolgaimat. 
Ha meg akarsz érteni egy szorongót, azt a részét nehezebb, hogy miért érez, úgy ahogy. Azt majd ő a pszichológussal, pszichiáterrel megfejti. De azt el tudod képzelni mit érez, és az alapján máris racionalisabbá válik a viselkedése.
Ha jól vagy és moziba mész, akkor az egy vidám program, kikapcsol, feltölt, örömforrás. Ha útközben mondjuk valaki véletlen a lábadra lép, valószínűleg könnyedén mész tovább. Hisz szuper napod van, ilyen apróságon, miért akadnál fenn.
Na most megyek én is moziba. Konkrétan kényszerítem magam. Én felszabadultság és vidámság helyett idegességet érzek. Egészen más stressz szint.

Na és akkor hosszas bevezetés után most már elétek tárom az évfordulós kalandokat! :)
Kézen fogva sétálunk férjecskémmel, amikor a járdán mögénk gurult két bicikli és az egyik srác füttyögéssel gondolta jelezni, hogy szeretné szépen kérni, hogy engedjük el őket...
Khm, nem esett jól! :)
1. A járdán a gyalogosé az elsőbbség. Ha én a biciklimmel autók mellett megyek, féljek köztük akármennyire is, akkor ez másnak miért nem megy? 
2. Tényleg fütty? Ha csengő nem is lenne a biciklin, akkor is "Ne haragudj!/ Bocsi!/Sorry!" kicsit jobban esne. Nem vagyok a kutyás köszi.
Na de a magamért való kiállás még mindig nem megy, szóval csak magamban morogtam, és nyilván elengedtük őket. Ó de fél perc, perc telik el és mögénk gurult még egy biciklis. Ő legalább nem fütyült.:) De ezen a ponton azt hiszem az már igazán csak részlet kérdés volt. Na itt durrantam! :) Megfordultam és a csávóra zúdítottam minden feszültségem... Egyből persze kiabálva, hogy felnőttként biciklivel az nem a járdán, hanem az autóúton kéne mennie...Mindezt persze heves kézmozdulatokkal kísértem, mutattam, hol kéne mennie.
A reakciója a srácnak fantasztikus volt. Kedvesen, kicsit zavartan ránk pislog:
Oh, sorry! So am I supposed to bike there, not here? Thank you!
Majd a következő mozdulattal már rakta is le a biciklijét az autóútra és elgurult....
Én meg azóta is köpni, nyelni sem tudok... Olyan tükröt mutatott, hogy még most is a hatása alatt vagyok...
A szituáció külső szemmel. Külföldi srác biciklit bérel. Nem volt felfestett bicikli út arra, ezért tévedésből ő a járdán indult el. Ő nem volt bunkó, ő nem fütyült le minket.
Erre a bolond raszta csaj, ahogy mögé ér, a semmiből megfordul és idegből magyaráz valamit, amiből nyilván kukkot sem ért, hisz magyarul veszekedtem. 
Sok reakciót el tudtam volna képzelni, de azt, hogy kedvesen megköszöni, azt nem! És bár a viselkedésemmel nem érdemeltem ki a kedvességét, mégis ezzel többet tanított nekem, mintha a feszültségemre ő is dühösen reagál. Egyetlen Thank you, egyetlen KÖSZÖNÖM. 

Na hát ilyen izgalmak után csak eljutottunk a moziig, ahol én még elszaladtam mosdóba. Kifele jövet,tolom ki az ajtót. Közvetlen előtte, kicsit útban is toporog egy kislány meg egy csávó. Segítőkészen tartom az ajtót, és megkérdeztem a kislányt, hogy bemegy-e? Úgy tűnt láthatatlan, sőt halhatatlan is voltam épp, mert még csak felém sem nézett egyik sem. A csávó a kislányt noszogatta, hogy na menjen már. Kislány végül becsoszog, én mögötte elengedem az ajtót. És még mindig csönd. Hát basszus nem bírtam ki... Elmentemben csak odaszúrtam a csávónak hangosan, hogy "Szívesen!". :) Hallottam utána, hogy mondta, hogy KÖSZÖNÖM, de azért szedtem a lábam, itt már kicsit megijedtem, hogy ma még én megveretem magam valakivel! :)

Az az én dolgom, hogy megtanuljam kulturáltan kifejezni, ha valami nem tetszik. Meg mindenki másé, aki magára ismer bármelyik szituációban. 
De ezek a szavak: KÖSZÖNÖM, KÉRLEK, SAJNÁLOM, BOCSÁNAT - Tényleg csodát tudnak tenni egy-egy szituáció kimenetelét tekintve. Használjuk! Csináljunk egy csodás világot!

Köszönöm, ha elolvastad soraimat! <3

https://www.youtube.com/watch?v=ny2a1d3B29U